Így halogass, hogy jól halogass – a halogatás újragondolása
Haladék, kifogások, felmentések keresése, időhúzás, elodázás, elkerülés, pótcselekvések végzése, elnapolás, késlekedés, késleltetés… hol van ebből a kiút?
| Életvezetésünk, családi életünk, karrierünk, sikerességünk és hatékonyságunk, sőt- még később látni fogjuk-, önelégedettségünk szempontjából igen fontos, hogy milyen időgazdálkodási stratégiákat alkalmazunk mindennapjaink menedzselése során. Megéri tudatos és kritikus szemmel vetni egy pillantást e témára, és ha felfedezzük, hogy dolgunk van e téren, érdemes szakmai támogatást igénybe venni az ezzel kapcsolatos halogatott nehézségekkel való megküzdésben. | „Amikor időt akarunk nyerni a halogatással, valójában arra ítéljük magunkat, hogy kifussunk az időnkből.”[i] |
Miért nem olyan egyszerű abbahagyni, változtatni? A halogatás nem „csak” egy időgazdálkodási stratégia, amelynek megváltoztatása egy határozottan meghozott döntés eredményeképpen kivitelezhető. A halogatás ennél sokkal összetettebb, a felnőtt populáció nagy részét érintő jelenség, amelynek hátterében érzelmi, viselkedési és kognitív elemekből felépülő folyamatok állnak. A halogatás egyik nagy kutatója, William J. Knaus szerint a halogatás hátterében lévő gondolkodási forgatókönyv feltárása segíthet a halogató magatartás tudatos megváltoztatásában. [ii] Nézz rá tudatosabb szemmel, hogyan érzékeled és használod az idődet!
Vajon minden halogatás rossz?
Az utóbbi évtizedekben – ahogy az idővel való gazdálkodás egyre fontosabb szerepet tölt be a civilizált társadalomban – egyre többet foglalkoznak az időmenedzsment, ezzel összefüggésben pedig a halogatás kérdésével is. Fontos látnunk, hogy kulturálisan is rendkívül eltérő hozzáállással találkozunk e kérdéskörrel kapcsolatban: a nyugati kultúrákban jellemzően negatív viselkedésnek tekintik, amely lustaságra utal, gyenge teljesítményhez, negatív énképhez vezet. Így érthetővé válik, miért idegenkednek a nyugati kultúrában élők a halogatás pozitív formájának gondolatától. Más kultúrákban azonban az emberek eltérően érzékelhetik az időt (ciklikusan, nem lineárisan), és meglehetősen toleránsak a lassúsággal vagy a pontosság hiányával szemben.
Röviden tehát, a különböző kultúrához tartozó egyének eltérő feltételezésekkel és nézetekkel rendelkezhetnek az idő egyes jellemzőivel kapcsolatban: a múlt-jelen-jövő dinamikája, az idő szerkezete, az idő fontosabb referenciapontjai – ezek mind befolyásolják az idővel kapcsolatos észleléseket és értékeket, s meghatározzák az időgazdálkodás kulturális alapjait is. [iii]
A halogató viselkedés tanulmányozása során a közelmúltban két kutató bebizonyította, hogy nem minden halogatási magatartás jár negatív következményekkel.[iv] Kutatásaik nyomán megkülönböztetünk passzív és aktív halogatókat. A passzív halogatók a „hagyományos értelemben vett halogatók”: elodázzák feladataik megoldását anélkül, hogy erről tudatos döntést hoznának; hajlamosak egyik tevékenységről a másikra sodródni, különösebb tervezés vagy szervezés nélkül, időfelhasználásuk kevéssé strukturált. Saját kilátásaikat, képességeiket illetően pesszimistává válnak, egyre kevésbé hisznek abban, hogy képesek kielégítő eredményeket elérni, az önbizalomhiány és az elégedetlenség pedig növeli a kudarc esélyét, kiváltja a bűntudat és elkeseredettség érzését, gyakran érezhetik úgy, megbénítja őket a határozatlanság érzése. A passzív halogatók körében gyakori a feladatmegoldással járó szenvedés érzése, és a kudarcélmények eredményeképpen a személyben rejlő lehetőségek sem tudnak megfelelően érvényesülni. A passzív halogatás nem igazán adaptív stratégia hosszútávon, de a változtatásra mindig van lehetőség!
A passzív halogatással szembeállították a kutatók az aktív halogatók csoportját, akik a halogatásról kifejezetten szándékos döntést hoznak, mivel az idő nyomása által növekvő motivációjukat használják arra, hogy végül határidő előtt képesek legyenek elvégezni a feladataikat – kielégítő eredménnyel! Számukra tehát serkentő hatással van a határidők szorítása, szeretnek nyomás alatt dolgozni, az utolsó pillanat érzése immunizálja őket, szeretik a kihívás érzését. Jobban ki tudják használni az idejüket, helyesen becsülik meg a feladatok elvégzéséhez szükséges minimális időt, jobban érzik az időhasználatuk feletti kontrollt. Figyelmüket később jobban tudják célzottan a feladatra összpontosítani, és nem utolsó sorban kevesebb stresszt tapasztalnak a feladatvégzésük során.
Annak ellenére, hogy az aktív halogatók szervezett időgazdálkodással működnek, nem korlátozódnak az előzetesen megtervezett menetrendre. Ha valami váratlanul előjön, váltanak, azzal a feladattal folytatják, amelyet sürgetőbbnek tartanak; rendelkeznek az újra-priorizálás képességével, rugalmasabban strukturálják az időt és érzékenyebben tudnak reagálni a környezetük változó szituációs igényeire. Így az aktív halogatók hatékonyan vesznek részt multitaskinggal járó tevékenységekben, amely valószínűleg folyamatos átszervezést és a feladattevékenységek átcsoportosítását igényli.
Tudomásul kell vennünk tehát, hogy a halogatás egyes formái valóban fokozhatják az egyének jólétét és teljesítményét, s ez az aktív halogatási forma kifejezetten előnyös lehet azok számára, akiknek kiszámíthatatlan és gyorsan változó környezeti igényekre kell reagálniuk, akiktől elvárják a hirtelen jött változások spontán kezelését, a bizonytalanságokhoz való könnyed alkalmazkodást.
Azonban az aktív halogatás – bár pozitív jelzőit látjuk itt – éppúgy lehet terhes egyesek számára, hiszen ez a megküzdés szintén okozhat diszkomfort érzést, az idő szorítása feszültséget, a gyakran változó szituációs igények pedig a rugalmatlanabb gondolkodású egyéneknek megterhelő és sok energiát elnyelő folyamattá válhatnak.
Halogatás a kognitív szemléletű coaching szemszögéből:
Ahhoz, hogy jobban megértsük a személyes halogatás konstrukcióját, számos meghatározó viselkedési jellemzőt kell jobban megismernünk, például az időgazdálkodással kapcsolatos viselkedéseket, a cél elérésével kapcsolatos attitűdöt, a teljesítményhez való hozzáállást, a rugalmas szervezés képességének mértékét, az önmotivációs struktúrát, az önszabályozási mechanizmusok felépítését. Mindezek mellett fontos feltérképezni azt is, hogy hogyan becsüli meg az egyén az adott feladat elvégzéséhez szükséges időt, hogyan kezeli az idő nyomását, és hogyan tudja kontrollálni az igényei azonnali kielégítésével kapcsolatos vágyát. Az igények azonnali kielégítése (impulzivitás) rövidtávon ugyan enyhíti a stresszt, de hosszútávon önpusztító eredményekhez vezethet, pedig a hosszú távú célokra fókuszálás segíthet túlélni az impulzivitást. Mit jelent ez egy kicsit távolabbról nézve? Azt, hogy eltérés jelentkezik a között, amit az egyénnek tennie kellene, és a között, amit valójában tesz… ezt az egyre növekvő szakadékot lenne jó átívelni!
A fejlődés érdekében arra kell törekednünk, hogy minél jobb megértésre tegyünk szert azt illetően, hogy milyen mintázatok állnak a halogató magatartás mögött. A folyamatban elsőként a megismerésé, a megértésé a főszerep, ezt követően koncentrálhatunk a kompenzációs stratégiák, az addig működtetett negatív automatikus gondolati mintázatok változtatására, célirányos viselkedés kialakítására.
Sok sikert a változtatáshoz!
Felhasznált szakirodalom:
[i] WILLIAM J. KNAUS: Break the Procrastination Habit…Now! (1998)
[ii] WILLIAM J. KNAUS: Procrastination, Blame, and Change (2000). Journal of social behavior and personality 15(5):153-166
[iii]EALINE MOSAKOWSKI & P. CHRISTOPHER EARLEY: A Selective Review of Time Assumptions in Strategy Research. The Academy of Management Review Vol. 25, No. 4 (Oct., 2000), pp. 796-812
[iv] ANGELA HSIN CHUN CHU & JIN NAM CHOI: Rethinking Procrastination: Positive Effects of „Active” Procrastination Behavior on Attitudes and Performance. A Journal of Social Psychology, 2005, 145 (3), 245–264
JIN NAM CHOI & SARAH V. MORAN: Why Not Procrastinate? Development and Validation of a New Active Procrastination Scale (May 2009). The Journal of Social Psychology 149(2):195-211